Ismerj meg!

Gyenes Máté vagyok az Alma Retro Konzol webáruház tulajdonosa és megálmodója.

Egész életemet végigkísérték és kísérik a játékok szeretete és szenvedélye. Elég sok népszerű vagy frissen megjelenő játékot kipróbáltam különböző platformokon és valahogy a varázsuk mindig hamar elillant. A végeredmény egy és ugyanaz volt az összes ilyen elillanás után: na akkor vegyük elő a régi konzolokat és játékokat. A mai napig élvezettel és örömmel tölt el amikor előveszek például egy Mario játékot a régi szériák közül és egy délután induló esetleg estébe torkolló játék közben folyamatosan fenn tudja tartani az érdeklődésemet és a figyelmemet. Természetesen az érzelmi kötődés és a nosztalgia is nagy szerepet játszik. Emlékszem amikor kisgyerekként édesapámtól megkaptam életem első Donkey Kong kazettáját, az utána lévő hetekben egymás ellen versenyeztünk szinte 0-24, hogy ki tud több pontot gyűjteni egy adott pályán. Örök élmény maradt számomra. Nem csak én vagyok így ezzel, rengetegen kötünk jó és örömteli emlékeket egy-egy retro játékhoz.

Az utóbbi pár évben, kisebb kihagyás után ismét visszatértem a klasszikusokhoz. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a beszerzésük már nem olyan egyszerű mint régen. Emlékszem amikor kimentünk a piacra és hegyekben álltak a jobbnál jobb játékok vagy a jól bevált szomszéd sráctól való kölcsönkérés esetleg cserélés sem megoldható már.

Először elkezdtem magamnak összegyűjteni azokat a játékokat amikre emlékeztem gyerekkoromból. Majd elkezdtem a barátaimnak és az ismerőseimnek is segíteni egy-egy játék beszerzésében. Később a felhalmozott játékok közül elkezdtem árulni azokat amiket végigjátszottam vagy nem köt hozzájuk régi emlék.

Több mint 350 csomagfeladás, közel ennyi személyes eladás és számos többszörösen visszatérő és bizalmat szavazó vásárló után úgy döntöttem, hogy egy következő szintre szeretném emelni a retro élmény szerelmeseinek a kiszolgálását. Így született meg az Alma Retro Konzol webáruház ötlete.

Utazzunk vissza együtt az időben!